Dána, a nagylelkűség és adakozás erénye – adni jobb, mint kapni, és nem csak az ökölvívásban

Múlt héten az Integrál Akadémia jóvoltából Magyarországon járt Sayalay Anuttara burmai vipassana meditációs szerzetesnő, aki előadásában a Dánára, az önzetlen adásra, a nagylelkűségre tanított minket, magyarokat.

Képtalálat a következőre: „sayalay anuttara”

A Dána útja – a buddhizmus szerint – a szenvedés csökkentésének, és az igazság keresésének egyik lehetséges útja. Gyakorlásával mérsékelhető a nagyravágyás, a kapni akarás és az ezzel kapcsolatos elégedetlenség, csalódás okozta szenvedés. Ha folyamatosan azon igyekszünk, hogy még többet és még többet kapjunk, szerezzünk, soha nem lesz elég, soha nem leszünk elégedettek, a szenvedés folyamatosan jelen lesz az életünkben. Az adakozás, a nagylelkűség megjelenésével, az adok-kapok egyensúly helyreállításával kioldódhat ez a görcsös akarás, csökkenhet a ragaszkodás okozta szenvedés, és minél többet adunk, észre fogjuk venni, hogy egyre többet kapunk is.

A nagylelkűség gyakorlása által megtapasztalhatjuk az önzetlenséget, az adakozást, az odaadást kísérő elégedettséget, örömöt és emelkedett lelki állapotot, mellyel közelebb kerülhetünk a fizikai világon túli igazság megértéséhez, megtapasztalásához. A Dána a megtisztulás eszköze, mellyel magasabb célok felé törekedhetünk.

A jótékonyságnak három formája létezik. Adományunk, felajánlásunk lehet

– anyagi, fizikai jellegű, az anyagi javak adománya (Artha-dána) pl. pénz, étel, ruha, bútor stb. adományozása,

– érzelmi jellegű, a szeretet adománya (Abhaja-dána), pl. együtt töltött idő, odafigyelés, ápolás, törődés, szeretet biztosítása és

– spirituális jellegű, a bölcsesség adománya (Brahma-dána),  pl. a béke, a stabilitás, az igazság, a bölcsesség közvetítése.

A Dána útja a mohóság, az irigység, a nagyravágyás, a birtoklás meghaladása. Jellemzője a feltétel nélküli nagylelkűség, az adakozás és az elengedés.  Ugyanazok a pszichés erők működnek általa, melyekkel belül és kívül elengedünk és adunk és áramoltatunk a felszabadulásunk érdekében. Ha apró dolgokban megtanulunk önzetlenül nem ragaszkodni, elengedni, átadni, később a jelentősebb, számunkra értékesebb dolgokat, személyeket is könnyebben engedjük majd el, ha úgy hozza az élet, legyen az akár a munkahely elvesztése, gyermekünk kirepülése a családi fészekből, vagy akár a saját életünk elengedése. A nagylelkűség, az önzetlen adás általi elengedés felkészíthet minket a test és az elme utolsó maradványainak meghaladására, a Nirvána elérésére is.

A leglényegesebb az adás – és a kapás – mögött meghúzódó szándék. Fontos, hogy miközben adunk, felejtsük el a haszonelvű gondolkodást, azt, hogy mindazért, amit felajánlunk, vagy amit mások rendelkezésére bocsátunk, nyíltan vagy titokban várjunk is cserébe valamit. A gazdagság, a bőség körforgása, és az adományozás általi magasabb minőségű célok elérése csak úgy tudnak működni, ha adakozó szellemünk valóban önzetlen és feltétel nélküli. Hiszen lehetséges, hogy a mi fejünkben létezik egy elképzelés, mit kaphatnánk cserébe azért, amit adunk, ám az Univerzum vagy a Gondviselés vagy Isten – ki hogyan nevezi – az általunk elképzeltnél sokkal értékesebb, nemesebb dolgot tartogathat cserébe. Bízzunk az ő bölcsességében és végtelen fantáziájában.

 

A szerzetesnő előadásában egy lett költő versét idézte:

One may gain by taking,
One may gain by giving.
What we’ve just gained by giving
cannot be taken away.

Kaphatsz úgy is, ha elveszel,
és kaphatsz úgy is, ha adsz.
Amit az adás által szereztél,
azt nem veheti el tőled senki.

Ha néha veled is előfordul, hogy értéktelennek érzed az életedet és magadat, mi segíthet át ezen a nehéz érzésen? Vajon növeli az önértékelésedet, ha arra gondolsz, milyen javakat, tárgyakat gyűjtöttél össze, miben részesültél az életben? Valószínűleg ezek leltározása, tudatosítása nem segít ki az értéktelenség, semmirekellőség emóciójából. Viszont ha arra gondolsz, mi az, amit adtál, és mi az, amit még adni tudsz a világnak, az növeli az értékesség érzését, gazdagítja az önbecsülésedet és visszavezethet az igazság ösvényére.

Te mivel tudsz hozzájárulni a világhoz, mivel tudod gazdagítani az Életet?

 

A szerzetesnő teljes előadását itt tudod megnézni: video

ÍRJ NEKEM

Forrás:

https://hipnoziscentrum.hu/egyeb_informaciok/adok-kapok-torvenye

https://hu.wikipedia.org/wiki/Dharma_(vall%C3%A1s)