NEKED MI A TÖRTÉNETED?

“Csak az tudja, hogy meddig mentünk,
  aki azt látta, hogy honnan indultunk el.”
                                               /Jókai Mór/

 

Kevés erősebb ösztönzés létezik az ember életében, mint az a vágy, hogy meghallgassanak és megértsenek minket. Ha meghallgatnak, akkor komolyan vesznek bennünket, elfogadják a gondolatainkat, az érzéseinket és ezáltal elfogadnak minket is. Mégis meghallgatás és meghallgatás között is van különbség.

Miért pont nekem meséld el?

Persze bárki másnak is elmondhatod, ami bánt, ami foglalkoztat, ami nehéz. Itt azonban csak Rólad van szó, a Te életedről, ítélkezés, közbeszólás, kritika nélkül. Nem adok okos tanácsokat és nem akarom megmondani, mit kellene tenned. A megfelelő helyen és időben feltett kérdésekkel segítem, hogy a megszokott nézőpont helyett újakkal ismerkedj meg. Élő tükörként biztosítom, hogy kívülről is ráláss önmagadra, a motivációidra, a helyzetedre, az Életedre. Segíthetek új összefüggéseket, utakat, lehetőségeket találni.

Ha elmeséled

– milyen élethelyzetben vagy most,

– mi okoz nehézséget és jelent örömet számodra,

– milyen aktuális kérdéseid, megoldandó dilemmáid, problémáid vannak,

– mi minden történt eddig az életedben, melynek hatása lehet a jelenlegi helyzetedre,

az segíthet abban, hogy tisztábban lásd a dolgokat, hogy tisztázd a gondolataidat, felfedezd az érzéseidet, rendezd, és újra rendszerezd a benned lévő tartalmakat. Lehetővé teszi, hogy konkrétan megismerd a saját tevékenységedet, viselkedésedet, szokásaidat, és azt is, amit ezáltal létrehozol.

Történeted elmesélésével megkönnyebbülhetsz. Eltűnhet a fájdalom, kioldódhat a feszültség.

Ez az egyszeri alkalommal történő beszélgetés – a Te igényednek megfelelően – minimum 1, maximum 3 órás időtartamú. Minden megkezdett fél óra 3000Ft.

Az ülés kiegészíthető OH-kártya gyakorlatokkal is.

 

Ha jelentkezni szeretnél a beszélgetésre vagy kérdésed van, keress bátran.

ÍRJ NEKEM

 

Forrás: Michael P. Nichols: Értő hallgatás, Édesvíz kiadó, Budapest, 2014